Van az úgy, hogy a kis lurkók néha csíntalanságot követnek el. Elcsenik a papucsunkat, lebüfögnek, vagy csak roppant hangosan felsírnak, amikor mi szívünk szerint inkább aludnánk.
Nagyon fontos, hogy mielőtt reagálnánk ezekre az apróságokra, igyekezzünk holisztikus szemlélettel -nem csupán gyermekünkre- de az egyész emberi társadalmora is gondolnunk!
Hiszen senkinek sem használ, ha tömegével árasztják el apadó nyersanyagkészletű bolygónkat olyan egyedek, amelyek képtelenek szocializálódni, nem képezik jótékony sejtjét az emberi közösségek sűrű szövedékében, eleszik az ételt az árvák, a zsenik, vagy a jó nők elől, villanyt használnak, gázt égetnek el, rosszul dolgoznak, idegesítenek, szotyit köpnek a liftbe, az ablakod alá szaratják a kutyájukat, vagy belédkötnek egy sötét sikátorban....
Így azt javaslom, hogy mielőtt megdícsérnénk csöppségünket, hogy milyen ügyesen okozott kárt materiális és lelki vagyontárgyainkban; gondolkodjanak el egy kis időre, mérlegeljék a helyzetet. Nem baj az, ha megütjük keményen a gyereket. Ha felnő és nem volt jogos, akkor úgyis duplán adja vissza! Ha azonban a társadalmunkat egy távoli optimumpont felé mozdítja el a gyerek felnövése, hát majd megérti és köszönetet mond nekünk.
Gyerünk kismamák, utánam!
